2012. szeptember 17., hétfő

Napok

Mennek  a napok egymás után.
Utazás a város túlsó felére, az öt napból négyszer hajnalban. Nem vicces.
Apró élmények:
Auchan Dunakeszi, tegnap: itteni viszonylatban eléggé időben (reggel fél 9 körül) elmentünk ezt-azt gyorsan beszerezni. Volt egy  kis gond: a technika ördöge közbeszólt, a pénztárak nem működtek kb. egy óráig. Nem volt vicces.
Ma van az a nap, amikor nem hajnalban megyek, hanem csak 3/4 12-re, és összesen van 2 órám, amiért mindjárt 3 órát utazom. (De nem baj, így kicsit elnyúlik a hétvége.) Beszállok a metróba Újpest-Központban, bemondja a vezető, hogy a Deák tér és a Nagyvárad tér között nem jár a metró. Hurrá! (Én a Nagyvárad téren túl megyek, egészen a Határ útig.) De mire elértünk volna a Deákig, akkorra megoldódott a probléma.
A BKV amúgy is csúcs. Amikor jövök haza, rendszeresen gond van a 220-assal. Ma pl. a mikor feljöttem a metróból, már elment egy 220-as, de a következő persze nem jött akkor, amikor kellett volna, csak később. Akkor persze már annyian voltunk, hogy alig fértünk fel.
Szóval szépek a hétköznapok.
Még jó, hogy itthon jó. Nagyon jó.


2012. szeptember 9., vasárnap

Az jó...


..., amikor olvasol egy könyvet (Ulickaja: Imágó), nálad van a suliban, majd két nap múlva a szintén magyar szakos kolléganődnél meglátod ugyanazt a könyvet, mert kedvet kapott tőled, hogy újraolvassa. Ráadásul ugyanazt az idézetet jelölte meg, mert fontosnak tartja.

Ezt:

"Az irodalom a legeslegjobb, ami az emberiség tulajdona. A költészet az irodalom lelke, a legmagasabb rendű koncentrációja mindannak a nagyszerű dolognak, ami csak a világban és az emberben létezik. A lélek egyetlen tápláléka. És csak maguktól függ, hogy emberekké válnak-e, vagy megmaradnak állati szinten."

(Az új irodalomtanár mondatai tanítványaihoz.)

A könyv persze nem erről szól.

Ljudmila Ulickaja legújabb regényében három jó barát – egy zenész, egy költő és egy fotográfus – életén keresztül mutatja be a Sztálin halálától a Gorbacsov-féle „peresztrojkáig” terjedő időszak, az „olvadás” és a „pangás” korszakának hétköznapjait. A történet középpontjában e három évtized szovjet történelmének ellenzéki törekvései állnak: konspirációk, illegális kiadványok terjesztése, csempészése, kényszerű külső és belső emigrációba vonulás – a korszak politikai életének tipikus eseményei. Az Ulickajától megszokott szövevényes történetből kibontakoznak a szovjet diktatúra elleni küzdelem mindennapjai: megtudhatjuk, miként őrizhető meg ilyen körülmények között az ember személyisége, anyagi és szellemi függetlensége, vagy épp miként semmisíti meg a rendszer azokat, akik szembeszállnak a hivatalos ideológiával.
A regényben metaforaként megjelenő biológiai fogalom, az imágó, a rovar kifejlett állapotát jelenti. A rovartan ismer olyan ritka eseteket, amikor a rovar anélkül, hogy végső fejlődési stádiumát elérné, bábállapotban ivaréretté válik, és önmagához hasonló bábokat hoz létre. Ulickaja az imágó metaforájának segítségével próbálja megfejteni, hogy a 20. század második felének embere miként képes – ha képes egyáltalán – a szó erkölcsi értelmében is felnőtté válni.
A történelmi események és a biológiai jelenség párhuzamával megmutatja, hogy ugyanaz az esemény vagy életsors hogyan válik egyszerre emelkedetten tragikussá és bohózatba illően komikussá. Az Imágó Ljudmila Ulickaja alighanem legkomolyabb, egyben legmulatságosabb könyve. 


Még egy mondat (1953-ban járunk, március, azaz Sztálin halála előtt):
"Ezekben az ótvaros években a Viktor Juljevicsben lévő nyolcadrésznyi zsidó nyüszített és szörnyülködött, a negyedrésznyi grúz pedig szégyenkezett és szenvedett."