2016. február 14., vasárnap

Szivárvány

Van nekem egy kislányom, aki a két fiú után érkezett meglepetésként. És milyen jó meglepi! Emlékszem, mennyire megijedtünk, amikor kiderült, hogy lesz, aztán mennyire megijedtünk,amikor az utolsó napokban úgy tűnt, hogy baj lehet. De nem lett! Csak itt ez a kis, de egyre nagyobb győztes, Viki.
Nem, nincs még szülinapja, majd csak március 7-én lesz.
De mivel imádja, ha neki készül valami, időnként a magamnak vett fonalat is végül neki kötöm meg, mert kéri, akkor mindig eszembe jut, hogy sok minden más mellett azt is neki köszönhetem, hogy megint kötök 10 éve. A fiúknak akkor már nem kötöttem, de a várandósság ideje alatt újra előkerültek a kötőtűk, majd a horgolótűk, amelyek azóta se pihennek, csak csattognak, dolgoznak sok új társukkal felváltva.
A legutóbb ezt a pulcsit hoztuk össze.


A fonal Burcum Batik 4838 az Alize kollekciójából (3 gombolyag), a tű 4-és feles; a minta semmi különös: felülről kezdett raglánujjú pulcsi, a kezdésnél 12 sor patenttel. Az ujja végén nincs patent, csak úgy vége lett, mostanában ez is trendi. Picit A-vonalú, de csak 3 helyen szaporítottam oldalt, így nem vészesen bővül. (A képen nem is látszik ez.)

A végére egy kis finomság. Nálunk van egy Bálint, így ilyenkor névnap van. Azért ma ilyen szív alakú péksüti sült.
A második képen levő sütit Bálint barátnője sütötte és hozta. :)





2016. február 10., szerda

Néhány darab

Eltelt a január, a február is a közepe felé tart...
Időnként eszembe jut, hogy a blog régen mennyi mindenről szólt, ma meg csak a kötés-horgolás bemutatására, illetve adminisztrálására használom.
Annyi mindenről lehetne írni, de nem teszem. Nem akarom kitenni a netre az életemet, az életünket. Pedig van. De annyira megcsömörlök a közösségi oldalon a sok fölösleges képtől, hogy inkább visszahúzódok. 

Itt marad a kötés-horgolás. Érdekes, mennyire szükségem van rá. Tényleg terápiás tevékenység. Van eredménye, látható, tapintható eredménye, sikerélményt ad.
Az idei "eredmények":

Van néhány fonal, amit valamiért megszeretek, azokból igyekszem bespájzolni.
Ilyen az Unforgettable fonal a Red Hearttól. Szép, hosszan átmenetes színeket festenek belőle. Amikor először megjelent nálunk, sok színt kipróbáltam, szinte mind el is ajándékoztam. Aztán jöttek új színek, azokból is beszereztem pár csomagot tavaly. Az egyikből egy hosszított kendő készült. Heidi Alander kendői nagyon tetszenek, tavaly három el is készült nálam, a Titanium, a Kaihola és az Eyeblink, Most a Nurmilintu került sorra. Az Unforgettable fonal Stained Glass árnyalatából kötöttem 4-es tűvel.

Egy másik kedvelt fonalam a Mercan Batik. Ebből készült Viki több tunikája, de kendőket is szoktam kötni belőle. Annyira puha, távolról se jut róla eszünkbe a nyikorgós akril a 80-as évekből. (Pedig a korombeli kötősöknek eszébe juthat, mert már akkor is kötöttünk.)
A kendők... Igen... szeretek kendőt kötni, az egyszerűeket is szeretem. Szép színes fonalból egyszerű, alig mintás is fergeteges tud lenni. A Boneyard kendő ilyen. Én abban ráhajtásokkal szaporítok, így "lányosabb" a kendő. Időnként a minta 12 soronként  előírt (színén) fordított sora helyett lyuksort készítek. Így tettem a kislánynak való rózsaszínes kendő esetében is, ami  1 gombolyag Mercan Batikból készült.


Tavaly a nyári akció idején a Himalaya Denim fonalból is beszereztem "néhány" gombolyagot, kétféle lilát, sárgát, kékeket. Tavaly készült ez a felső:




Igén is feldolgoztam már egy adagot, a sárgát. Ebből vidám kis póló lett:


Most is folyamatban van egy lila... :)

Időnként megtetszik valami különleges. Előfordul, hogy magamnak tervezem megkötni, aztán mégsem az enyém lesz. Így volt ez a következő darab alapanyagával is. Vettem magamnak 2 gombolyag Himalaya Dolphin Animal Colors (83105) fonalat meleg körsálnak, de Vikinek nagyon megtetszett. Jó meleg ruha lett belőle.




2016. január 2., szombat

Primadonna

Nem szoktam az Ice Yarns fonalait használni, de ezt most kipróbáltam. Gyalus Kati mutatta a Fonalbolt csoportban. Szivárvány a  neve a Primadonna fonal árnyalatának. Színes, vidám fonal. Nem akartam semmi bonyolultat, ezért a Boneyard kendőt kezdtem el, persze a ráhajtásos szaporításokkal,nem a férfias verziót. Aztán gondoltam egyet, és itt-ott lyuksort tettem bele. Így kicsit más, különlegesebb lett.
Két gombolyag fonalat kötöttem bele, maradt egy-két méter.


2016. január 1., péntek

Utolsó

Most már írhatom, hogy a tavalyi év utolsóként elkészült darabja ez a kendő, tegnap késő este fejeztem be.




Régebben kötöttem már Mie kendőt, hármat is, de azokat elajándékoztam. Ez most az enyém lett.
Szeretem az Alize fonalait, a Burcum Batikot is. Amikor a pesti Gombolyda nyílt, azon az őszön-télen volt náluk, akkor próbáltam. Vikinek több darab is készült ebből a fonalból. Aztán a Gombolydából elmaradt, de a fonalboltos Gyalus Kati mindig beszerzi, amit szeretnénk. (Tudom, máshol is lehet kapni.) Decemberben katam ezt a kékeset, amiből szinte azonnal elkezdtem a kendőt. Ez a szünet előtti utolsó napokban volt, Aztán a szünet eleje nem a kötésről szólt, félretettem, de az év utolsó estéin befejeztem.
Valamivel több, mint 2 gombolyag fonal ment bele, 4-es tűvel (KnitPro Nova) kötöttem.
Fent 162 centi széles, középen 41 cemti hosszú.
Két gombolyagból is szép méretű kendő kijön.

Van még olyan darab, amit nem mutattam, majd eljön az ideje annak is. Most inkább az újonnan elkezdett két kendőt folytatom. (Az egyik a Nurmilintu (Unforgettable.fonalból), a másik  az Azálea kendő (Red Heart Lacie-ből.)

2015. december 31., csütörtök

Viki

Viki ilyen volt ma délután:


Ezzel a szilveszteri képpel kívánok minden erre tévedőnek olyan új esztendőt, amilyet szeretne.

2015. november 21., szombat

Takaró

Az ismeretségi körömben hamarosan újabb baba születik, egy kislány. Neki kötöttem  a kedvenc mintámmal egy takarót.
A Sweet blanketet nem unom meg, mindig más, a fonal színe, anyaga vastagsága befolyásolja.
Most sárgából készült. Kétféle sárga fonalat fogtam össze. A Lisa fonal sárgájához tettem az Alize Miss sárga árnyalataira festett fonalát. Ez lett belőle:





2015. november 13., péntek

Mellény

A múltkoriban a Gombolydában kaptam a vásárolt fonalak mellé egy Alize magazint, amiben gyerekholmik vannak. Szinte az eső átlapozáskor kiválasztottam egy piros mellényt Vikinek. A magazinban Everyday fonalból készült a modell, de én egy másik fonalból kötöttem. (Szívesen vettem volna új fonalat, de megálljt parancsoltam magamnak.)

Volt itthon két szép piros, inkább meggypiros fonal: az egyik SMC Cotton Bamboo Batik, a másik Drops Brushed Alpaca Silk. Gondoltam, csak nem vesznek össze, ha párosítom őket. Jól gondoltam. Egy igazán különleges tapintású, puha, meleg mellény készült belőlük.

A darab érdekessége, hogy miután az eleje és a háta elkészült, majd összeállítottam, oldalt kellett hozzákötni egy passzét. A passzéra gomblyukak, illetve gombok kerültek, így a mellény az oldalán gombokkal záródik. Persze ez itt inkább csak dísz, hiszen Viki belebújik, nem kell gombolgatni. 

Ilyen lett: